"Illindria, Revena országa gyönyörű hely volt, gazdag rétekkel, bőven termő földekkel és édes vizű folyókkal. Lakosai szerettek itt élni, hisz sosem kellett szűkölködniük semmiben, mindig volt minek az asztalra kerülnie. A kis csapat útja során bármerre is nézett, mindenütt végtelenbe vesző fűtengereket láttak, messze északnyugaton derengett csak halványan a Nessiri hegység körvonala. "

Mostanában egyre inkább hazai írók könyveit vettem elő, illetve vásároltam meg. Reménnyel kecsegtettek azok a könyvek, amiket eddig sikerült elolvasnom, eléggé különböző zsánerben, más-más íróktól, ezért amikor a fülszöveg alapján úgy érzem, megfog egy történet, akkor általában adok is neki egy esélyt. Ez nem volt másként Claire Robins – Sorsok tükre c. könyve esetében sem. Bár itt ki kell emelnem a csodálatos borítót is első körben, mert bármikor találkoztam vele facebookon, mindig csodáltam pár másodpercet, olyankor felnéztem az írónő oldalára is, követtem a könyv sorsának alakulását.

Azzal szeretném kezdeni, hogy valóban szükségünk van ilyen könyvekre, mint a Sorsok tükre, és egyáltalán a magyar íróközösségbe úgy érzem, kellenek ilyen emberek, akik valami teljesen újat akarnak megmutatni, egy új világot, ami igazán nem köthető semmihez. Igaz, vannak benne ismerős lények – az írónő is megjegyezte, nagy tisztelője Tolkien munkásságának -, mégis van benne egy adag kiszámíthatatlanság, egy olyan útra lépünk a karakterekkel együtt, ami teljesen ismeretlen és váratlan események szakítják majd meg. Még akkor is, ha volt egy sejtésem magáról a történetről – felmerült bennem a legelején a Gyűrűk ura és a Robin Hood, de még a Pán Péter is – teljesen mást nyújtott, mint amire számítottam.

“ Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

A könyv elején megismerkedünk a gyermek Nash-el, aki már akkor is elég tűzről pattant, ami a szívén, az a száján típusú kislány. A szülei meghaltak, majd egy távoli rokona kezdte el nevelni, a házába vitte, majd Albert halálakor, annak öccse, Ralph viseli tovább a gondját. Egy nemesi család, ami dúskál a pénzben, és nem érintkezik a pórnéppel. Hatalmas házuk van, szolgáik, de Ralph már nem olyan odaadó szeretettel viseltetik a kislány iránt, inkább mint egy megtűrt személyt tartja számon. Nash nem is érzi jól köztük magát, szívesebben tölti ideje nagy részét a szegényebb sorból származó Leoval, és arról álmodozik, hogy egyszer majd érte is eljön Hiúz és csatlakozhat az Árnyakhoz. Az események már az első oldalakon eléggé felgyorsulnak, menekülnie kell nagybátyja házából és valóban Hiúz csapata a halál torkából menti ki őt az utolsó pillanatban. Hosszú éveket tölt el mellettük, miközben ő is egy lesz közülük és különböző megbizatásokon, kalandokon vesz részt a társaival, hogy aztán visszatérjen az Oázisba, és újra szembe nézzen Ralph-al.

Nem szeretnék túl sokat elárulni a könyvről, igaz, ez amiatt is van, mert a könyv eseményeit túl hosszú lenne összefoglalni, és nem is egyszerű. A kalandok sora, az útjukon megismert emberek mind-mind alakítják a történetet, hozzátesznek, és Nash érzései is változnak idővel, egyre inkább felsejlik előtte a múltja, a családja története, titkaik.

Az írónő nagyon biztos kezekkel adagolta ezeket az információkat, ismertette meg velünk a szereplőket is. Mert Nash mellett még elég sok karaktert megismerhetünk, és általában az ő múltjukba, indíttatásukba is hol rövidebb, hol hosszabb leírásokkal enged bepillantást. A fogalmazás, a helyszínek, és a fantázia lények pontos leírása számomra talán a legfontosabb volt és maradandó élménnyel szolgált a könyv olvasása közben. Szinte kirajzolódott előttem egy zöld hegyes-völgyes térkép erről a világról, nem egyszer visszalapoztam a könyv első oldalára, ahol Claire Robins valóban egy kisebb térképpel is kedveskedett az olvasóknak, hogy könnyebben el tudjuk képzeln honnan hová vezet a szereplők útja. Annyira színes, és sok apró részletből, különböző tájakból tevődik össze ez a nagy kép, hogy akaratlanul is még többet akar belőle látni az ember. ( Emiatt is nagyon örülök, hogy nem zárta le az írónő egyetlen könyvben Nash történetét, hanem több kötetet is olvashatunk róla. ) Szerettem a pörgős harcjeleneteket, minden annyira életszerű volt, és a karakterek is teljesen egy összeszokott csapatként működtek, ahol mindenkinek megvolt a saját erőssége, feladata.

Amire érdemes odafigyelni az a központozás – szeretnék emellett elmenni, de íróként sem megy, mert minden párbeszédnél a szememet szúrta -, egy szerkesztő, egy korrektor, vagy akár más írók segítségét is igénybe lehetne venni, akik inkább szakmai szemmel nézik át a kéziratot, és segítenek elérni, hogy biztosan afelé dőljön a mérleg, amit az írónő szeretne átadni.

A szereplők.

Elég felemás érzésem volt a főszereplővel kapcsolatban, talán emiatt is hangsúlyoztam annyira, milyen sokat jelentenek a leírások és a világ bemutatása a könyvben. Olvasás közben végig bizonytalan voltam, kedveljem –e Nash – sőt, néha az Árnyakat is -, vagy sem.

Ahogy írtam is, a könyv Nash gyermekkorával indít, Albert halálával, Ralph-hoz kerül, aki nem szívesen látja őt. Pár napot időzünk a családdal, és már itt is eléggé érződik a köztük lévő különbség. Olyan mintha két akarat feszülne egymásnak. Nash akaratos, makacs, és gyakran megszólal akkor is, amikor nem kéne… Elhiszem, hogy ezzel a szívós, harcos énjét akarta szemléltetni az írónő, azonban olyan volt, mintha ez nem lenne megalapozva. Max. sejthetjük, hogy Albert halálával ő megint elvesztett egy szeretett személyt, gyászolja a férfit, és gyermekként ezzel a lázadással, felvágott nyelvvel jelzi a fájdalmat. De Ralph alapvetően sem szerette őt, egy koloncnak tartotta – még ezen kívül is volt egy oka, miért nem tűrte meg a kislányt -, de sajnos Nash sem az a simulékony fajta. Nem igyekszik szót érteni velük, kedveskedni, megérti őket, vagy megértetni magát, ehelyett felcsattan, bírálja őket… Tudom, ez most tényleg csak az én személyes véleményem, de a könyv olvasása során, néha lekezelőnek éreztem őt. Nem történt igazán nagy jellemváltozás, fejlődés, Nash ugyanolyan feleselős, saját feje után menős kamasz maradt. Nem is a vagyoni helyzete, a háttere az, ami szerintem megkülönböztette a többiektől, hanem ez a viselkedése. Tudom, a regényekben általában ezek a forrófejű viselkedések teszik különlegessé a szereplőt, illetve ezek terelik a cselekményt új útra és billentik ki, azonban nekem itt is most ezzel kellett „megküzdenem”, hogy ráhangolódhassak a könyvre. Talán ezért is esett meg velem most is, hogy előbb megkedveltem Ralph-ot és Derent, mint a főszereplőket. Túlságosan egyszerű számomra az a világnézet, hogy vannak jó és rossz emberek, és a rosszak a velejéig romlottak és veszniük kell. ( SPOILER. Az Árnyak ezt szó szerint veszik. ) Talán az írónő is érezte ezt, nem tudom, de a könyv végén már próbálta ezt a képet is formálni, ami nagyon sokat jelentett. Olvasás közben végig azon gondolkoztam, hogyha levágják egy kígyó fejét, akkor úgyis egy másik fej nő ki majd a helyén, és erről az Árnyak közt sem beszéltek. Valamint arról, hogy az emberek sem teljesen jók vagy rosszak, sőt amit az Árnyak tesznek az is egyfajta tisztogatás a saját értékrendjük szerint.

" Abban a pillanatban meghalunk, ahogy Árnyakká válunk, s mint a túlvilágon, itt sem számít senki előző élete, csak amit itt és most, ebben az életben teszel. "

A történet két mozgatórugója inkább Nash és Hiúz, de az írónő a mellékszereplők bemutatására is nagy hangsúlyt fordított. Szerettem bennük amennyire különbözőek voltak és tényleg volt szerepük, feladatuk a történet alakulása során. Közülük inkább Seth, Liam és Emeril került hozzám közelebb. Utóbbi annyira bölcsnek, nyugodtnak hatott mindvégig, tényleg olyan karaktertípusnak, ahová Nashnek is érdemes lett volna fejlődni a szertelen, nyugtalan természetével.  Most az összképet látva, azt mondom, hogy érdemes lett volna több párbeszéddel érzékeltetni a karakterek közti ellentéteket, kapcsolatokat, vagy hagyni, hogy bemutassák magukat, meséljenek ők magukról. ( SPOILER. Például volt egy olyan jelenet, amikor úgy éreztem, jobban beleláthattunk Emeril és Hiúz kapcsolatába, utána ez elfelejtődött, ahogy Adrien és Nash között alakuló viszony (?) is, amiről egy ponton említést tesz Adrien, de nem emlékeztem, az mikor történt. Érdemes hangsúlyosabbá tenni azokat a „mérföldköveket”, vagy minimum visszautalni rájuk, amikor aztán bekövetkezik egy nagy horderejű dolog. )

Nagyon sokat tudnék még mesélni erről a könyvről, ahogy látjátok is, nagyon elgondolkoztatott, és őszintén dicséretre méltó, hogy az írónő vállalkozott arra, hogy kiépítsen egy ekkora világot. Biztos vagyok benne, hogy a következő kötet már ennél is színvonalasabb lesz, és megtalálja az egyensúlyt. 

Keressétek fel a könyv facebook oldalát, valamint Claire Robinst bizalommal, és érdeklődjetek, hol tudjátok beszerezni a könyvet! Nagyon remélem, és kívánom, hogy minél több emberhez eljusson!

" Neki volt egy piros szemüvege, nekem meg egy színes zoknim, amúgy talpig feketébe burkolóztunk. Úgy őriztük ezeket a színes foltokat a ruhatárunkban, mint a kifecseghetetlen titkokat. Pedig mennyi titok lappangott még azokon a zoknikon túl! Mi ketten is titkok voltunk. Ahogy a kirakatok üvegében őrült táncot lejtő Adorian, vagy az én lopott másodperceim. Elvesztünk az éjszakai fények között. Láthatatlanok voltunk."

Bevallom, ez a könyv is elég sokáig várakozott a polcomon, de mostanában egyre inkább úgy érzem, hogy el kell jönnie a megfelelő pillanatnak, amikor egy adott könyvet a kezembe veszek és átadom magam neki, mert akkor tud valóban megérinteni.

Biztosan sokan megjegyezték már, de a borító valóban tökéletes választás volt, nagyon passzol a történethez, már eleve sejteti a hangulatát. Nekem legalábbis olvasás közben végig ezek a színek és utcakép futott a lelki szemeim előtt.

Mostanában inkább romantikus köteteket olvastam, ezért is volt jó érzés valami teljesen máshoz nyúlni, ahol nem központi téma a szerelem és a szokásos párkapcsolati cívódások. Viszont nagy kedvenceim azok a filmek/könyvek, amelyek valamilyen utópiáról, disztópiáról szólnak, és valahogy a Talpig feketében olvasása közben is egy hasonló érzés fogott el.

Adott egy fiú, Igor, akinek sikerül megszöknie a katonai rendőrség elől, és szinte szó szerint berobban Alaska Jones lakásába/életébe. Alig van idejük pár szót váltani egymással, lereagálni a történteket – ez főleg Alaskára vonatkozik, akit teljesen megriaszt a betolakodó, és minden, amin addig dolgozott a földön végzi – a rendőrség hamar rátalál Igorra, aki túszul ejtve a másik fiút újra meglép előlük. Az események nagyon gyorsan pörögnek, megismerjük Igor nővérét, és próbálunk velük együtt rájönni arra, hogy vajon mit akar az Impérium a Blankenschwift családtól?

" Azt kívántam, bárcsak a bátorságom is olyan nagy lenne, mint a szám. Akkor sokkal könnyebben menne nekem ez az élet dolog. "

HAMAROSAN ÉRKEZIK A VIDEÓ A KÖNYVRŐL!

Ahogy említettem is, az írónő elég gyors tempót diktál, mégis van időnk közben megismerni a szereplőket, a hátterüket, és valahogy úgy éreztem, egyáltalán nem volt elkapkodva semmi. Gabriella Eld nagyon szépen adagolta az információkat, és biztos kezekkel vezette a cselekményt is. Nem voltak benne sem felesleges párbeszédek, sem gondolatmenetek. Szokatlan módon nagy hangsúlyt fektetett a karakterek külső adottságainak, ruházatának leírására. Ez lehet nekem volt csak szokatlan, mert más könyvekben még ennyire taglalt leírásokat, megjegyzéseket nem olvastam. Több író jellemzően a karakterek belső gondolataira, vagy a környezet leírására fordít nagy figyelmet. Gabriellánál is megjelenik az előbb említett két dolog, mégis inkább helyezte azt előtérbe, hogy az olvasó lássa maga előtt a karaktereit. Ismerje meg a külső jegyeiket, a ruházkodásukat, amivel máris többet elárulnak magukról, még mielőtt megszólalnának, vagy Igor nővére esetében egy teljes külső átalakulás, változás pont egy tragédia után történt.

Szerettem, hogy a történet viszonylag kevés szereplővel operál, de őket igazán megismerhettük, és mindegyiknek hagy időt kibontakozni az írónő. Megszeretteti velünk őket, legalábbis az én esetemben tagadhatatlanul így történt. Alaska zárkózott, elővigyázatos, óvatos karakterét az Igorral való váratlan találkozás kibillentette a megszokott kis ritmusából. Tartózkodik attól, hogy megismerjen bárkit is, de van a személyiségének egy olyan területe, amivel még önmaga sem szembesül szívesen. Igor nyers, viharos karakterének megnyílik, aki ugyancsak keresi a helyét, és az egyetlen biztos pont az életében a nővére, Kasja. Mindegyikük nagyon élethű volt, nem beszéltek mellé, és olyan érzést keltettek, mint akik elvesztek a nagyváros nyüzsgésében. Kicsit kívülállóként szemlélték azt a közeget, és valahol mélyen vágytak az összetartozásra, valakihez tartozásra. Olyan jó érzés volt végre olyan karakterekről olvasni, akik nem öncélúan és a semmiért depressziósak, vagy nem akarnak minden helyzetben viccelődni. Ez a történet inkább volt egy színes, izgalmas kaland, amiben végig éreztem valahol háttérben a város lüktetését, és fogalmam sem volt, mi történik majd a következő percben.

„Kérdeznem sem kellett, hogy tudjam, valami oltári baj történt. Igor megtörölte az orrát, ami jól láthatóan nem is olyan rég még vérzett, de már csak az arcára száradt, alvadt vércseppek árulkodtak róla. Ismét rádöbbentem, hogy ezek a Blankenschwifték egy külön állatfaj. Gyönyörű faj, de kiszámíthatatlan és életveszélyes.”

Fontos kiemelnem, hogy a könyv már az első oldalakon meggyőzött az írónő stílusa, pedig közben bújkált bennem egy kérdőjel is az E/1 fogalmazás miatt. Egy ideig nem tudtam kiverni a fejemből, mennyivel teljesebb lett volna ezt E/3-ban olvasni. A romantikus könyvek esetében már megszoktam az E/1-et, de valahogy ezt a zsánert inkább kötöttem volna az E/3-hoz, és hagytam volna tőle még egy lépés távolságot. Aztán ahogy repítettek magukkal az események, úgy győzött meg az írónő. Maga a fogalmazás, amilyen köntösben tálalja a történetet, annyira eredeti, sziporkázó és ress, hogy többször is ott találtam magam Bagolyvárosban a karakterekkel, és elképesztően hamar a könyv végére értem. Mintha csak egy jó filmet láttam volna.

„Nem kedveltem a magas épületeket, bár kétségtelenül más sem állt az egész városban, csak magas épületek. Húszemeletesek, harmincemeletesek, negyven, ötven… És százhetven emeleten túl már csak helikopterek és repülők, a városra ereszkedő szmog felett. Odalent az utcaszinten minden úgy festett, mintha mindig éjszaka uralkodna, és az emberek, akár a baglyok, folyamatosan ébren lennének. Igazi bagolyváros. Utcai lámpák meg végtelen mennyiségű telefon, tablet, tévé vagy más elektronikai készülék világított odalent, minden kézben, ablakban, kirakatban. Ha sokáig nézted, bevérzett tőle a szemed.”

Szeretnék még többet megtudni Alaskáról és Igorról, és jobban megismerkednék azzal a világgal, amiben élnek! Biztosan olvasni fogom az írónő további köteteit is! ;)

Ti is látogassatok el Gabriella Eld oldalára, keressétek a Főnix Nova könyveit! A kiadó oldalán a Talpig feketében elérhető, az írónő továbi köteteivel együtt! ;)

Emy Dust írónőnek már több könyve is megjelent, én pedig már egy jó ideje szemezgettem velük. Nehéz volt eldöntenem, melyikkel is kezdjek, aztán a választás akkoriban a legújabb könyvére, az Összetört jövőre esett, ami egy eléggé romantikus és fordulatokban gazdag történet volt. Már akkor találkoztam az írói oldalán olyan posztokkal, amik a legújabb regényét harangozták be, ami jóval sötétebbnek, durvábbnak ígérkezett, mint az Összetört jövő, de a borítója volt az, ami talán teljesen megpecsételte a dolgot. Meg kellett ismernem Skorpió történetét!

Még múlt hónapban olvastam el a könyvet, és bevallom a fülszöveg és az előző könyv olvasási élménye miatt, én egészen másra számítottam. Az Összetört jövő olyan gazdag volt romantikus pillanatokban és hol szenvedélyes, hol fájdalmas játszmákban a férfi-női karakter között, hogy akaratlanul is arra gondoltam: a Sötét jászmák is úgy lesz kegyetlen, hogy közben a szereplők úgyis belekeverednek majd valami se veled, se nélküled kapcsolatba. Na, és manapság a fülszövegeket sem szabad készpénznek venni, hiába van egy jó alapötlet, mégis hasonló helyzetekbe keverednek a karakterek. Férfi karakter sötét múlttal, megkeményített szívvel, míg egy vagány, mégis törékeny női karakter, akikről olvashattunk már sokan, sok helyen.

És aztán egy olyan kellemes meglepetés ért!

" A vágy észrevétlenül keveredik az iránta érzett gyűlöletbe, és nem tudom eldönteni melyik erősebb. "

VIDEÓ A KÖNYVRŐL!

A könyv Skorpió múltjával indít, bemutatja a családi körülményeit, azt a napot, ahol megváltozott minden és hatalmas fordulatot vett az élete. Vagyis inkább azt mondanám, ez volt az első fordulat, amit több kisebb követett. Talán hívhatjuk őket mérföldköveknek is, lépcsőfokoknak, mert valahonnan valahová eljutott az évek alatt, de ezek számomra nem is annyira a pénzről, hatalomról szóltak. Természetesen az anyagi dolgok, a külsőségek is sokat számítottak, és ha csak a felszínt látjuk, akkor ezeket emelhetnénk ki. Azonban a regény olvasása során végig érezni véltem valamilyen erős lelki, személyiségbeli alakulást is, hogy aztán a végén az a felnőtt férfi álljon előttünk, akit Skorpióként ismer az alvilág. Nagyon sokat számít, hogy Emy Dust egyáltalán nem siette el bemutatni Skorpió helyzetét és elvezetni az olvasót egy izgalmasabb végkifejlethez. Mert itt minden pont izgalmas és feszültséggel terhes volt.

Fontos kiemelni, hogy két szálon futnak az események, mert Skorpió múltjától indulunk, de közben megjelenik Alessia szála, ami már a jelenben játszódik és a nő szemszögéből látjuk az eseményeket. Az írónő nagyszerűen adagolta az infókat, vezette egymás mellett ezt a két szálat, és egyáltalán nem sietett el semmit. Hagyott időt arra, hogy megismerjük a férfit, vagyis előbb még azt a kiskamaszt, aki egy szörnyű tragédia után az utcára került, és kereste helyét a társadalomban. Nem egyszer összerándult olvasás közben a gyomrom, a szívem meg a torkomban dobogott, annyira féltettem az életét. Nagyon valósághűen írja le Emy Dust azt a sötét, mocskos várost, ahol a gyerek Skorpió megpróbál elrejtőzni, túlélni. Hiába volt szívós, talpraesett, rafinált már akkor is, mégis érződött, hogy legbelül egy jó ember, csak a körülmények kényszerítették arra, hogy durva dolgokat tegyen és felvegye a harcot a többiekkel, megvédje önmagát.

" - Nem jöttem sehonnan! – morogtam evés közben.

- Nem láttalak még a környéken. Itt a magunk félék nem tűrik a betolakodókat.

- Nem félek senkitől! – jelentettem ki, még ha nem is volt igaz. Ő sokkal régebben volt az utcán a kinézetéből ítélve. Én meg csak néhány barom kölyökkel találkoztam. Nem tudtam mi vár még rám.

- Sokat kell még tanulnod, ha életben akarsz maradni – röhögött fel, de fullasztó köhögésbe fordult a vigyora.

- Nem kell kioktatni. Majd én megvédem magam – csaptam le az üres dobozt és futásnak eredtem.

Sokkal jobban éreztem magam néhány falat után, de a kilátásaim továbbra sem voltak jók.”

Útkeresése közben megismerkedik három emberrel, akik mind hatással lesznek valamilyen formában az életére, és alakítani fogják a személyiségét is. Egyáltalán nem volt túlzó a karakterének a bemutatása, miközben olvastam végig elhittem, hogy ez mind-mind megtörténhet, és valóban meg kell ragadnia és élnie kell azokkal a lehetőségekkel, amiket az élet felkínál a számára.

Közben megismerkedünk a női főszereplővel, Alessiával is. Valahogy a női karakterekkel általában nehezebb megbarátkoznom, sajnos ő sem volt kivétel. A múltja megismerése és a nagybátyjával való beszélgetések is több kérdést felvetettek bennem, egyes helyzeteket már itt logikátlannak éreztem. Talán egy-két Alessia érzelmeit, gondolatait kifejtő mondatot még elbírt volna ez a rész. Ha kicsit most előre ugrok és az egész könyvet veszem alapul, akkor azt kell mondjam, kicsit hasonlít egy krimihez, amikor nem minden és nem mindenki az, aminek látszik. Természetesen, az emberek, akár a barátok, családtagok is okozhatnak meglepetéseket, mert az évek során megváltoznak, de itt némelyik karakter egy teljesen másik életet élt a normális, „polgári” élete mellett. Ilyen volt a nagybácsi is, aki évekig csak egy nagybácsi volt, utána amikor jobban megismertük teljesen nyíltan vállalta, hogy ő kicsoda és mit vár el Alessiától. Legalábbis nagyon nem rejtette véka alá, hogy ő milyen ember. Eddig ezt hogy nem tudta a lány és miért lett hirtelen ennyire nyilvánvaló? Természetesen ezekre is meg lehet a válasz, például hogy gyerekként nem figyelünk apró részletekre, vagy csak nem érdekelnek, mégis jólesett volna itt egy kis magyarázat, sőt Alessia személyiségére vonatkozóan is.

Utóbbival kicsit hadilábon álltam. Később is előfordult, hogy szinte készpénznek vette nagybátyja ígéreteit, pedig akkor ki a franc hitt volna már az öregnek? De Alessia mintha kapaszkodna a családi kötelékbe és egy emlékbe, ami neki mindennél többet ér. Ahogy Skorpiónak is megvan a saját élete és van egy terve, úgy a nőnek is. Ez valóban egy kemény, könyörtelen világ, ahol résen kell lenni, és oda kell figyelni minden egyes lépésre, mert ki tudja, meddig maradsz életben. Nem egyszer a szerencse dönt, plusz mennyire vagy szívós és képes vagy menteni a bőröd, kimagyarázni magad a szorult helyzetből. Alessia pedig elég kemény csaj volt, szerintem teljesen beleillett az alvilági környezetbe, sőt a csoportokba is, mert helyén volt az esze, és nem a külső adottságaival akarta levenni a lábukról a férfiakat. Sőt, végig a saját céljai vezérelték. Mégis ahogy egyre több férfival megismerkedett, mintha mindegyik a saját íze szerint akarta volna őt rángatni. Váratlanul, és pont jókor bukkantak fel, hogy pont alakítsanak egy kicsit a dolgokon, és hiába igyekezett Alessia előre, úgy akadályozták, kavarták meg a dolgokat. Van, amikor nem elég elővigyázatos, van amikor hisz nekik és az érzelmei vezérlik.

" - Mozgás, Russo barbi! – Hagyja válasz nélkül a kérdésemet, és feláll.

Ha azt képzeli, hogy csak úgy megjelenik a semmiből és vele megyek, akkor óriásit téved!

Kényelmesen hátradőlök, kinyitom az üdítőmet és inni kezdem. Talán elég az a két ember és az árus, hogy akaratom ellenére ne rángasson el.

Bassza meg! Mit képzelek? Hidegvérű gyilkos. Miért tartaná vissza néhány szempár? "

Tagadhatatlan Alessia és Skorpió közt a szexuális feszültség, a jelenetek merészek, pont eléggé hosszúak és szerencsére nem bíznak semmit az olvasó fantáziájára. Szerettem olvasni, mennyire életszerűek és mindig egy csipetnyi érzelem vegyült ezekbe az együttlétekbe, ami lassan formálta a két szereplő kapcsolatát is. Gyönyörű, tűpontos leírások jellemzik ezeket a jeleneteket, biztosan vissza fogom még olvasni őket, ahogy az egész könyvet is.

Egy kis megjegyzésként szeretném a végén hozzáfűzni, hogy a mellékszereplők közül a kedvenceim Sage és Sas ( Sage-nek lesz saját kötete, de én annyira de annyira szeretnék Sasról is olvasni többet. Miközben Skorpió egy forró, tomboló, villámló szemű alfahím, addig Sas egy titokzatos, hűvös, félelmetes alak, akiben hatalmas potenciált látok. ), Angelót pedig szívesen pofán vágnám egy téglával, vagy bármivel, ami a kezem ügyébe kerül.

Izgatottan várom a történet folytatását, és szeretném megismerni az írónő további regényeit is! 

Ha ti is követnétek a példámat, akkor figyelmetekbe ajánlom Emy Dust facebook oldalát.

A Sötét játszmák elérhető a Book Dreams Kiadó oldalán, valamint a Libri könyvesboltjaiban. ;)

A mÁMORtánc trilógia első kötete egy teljesen új ízt hozott számomra egy évvel ezelőtt az erotikus könyvek világába. Amikor a főhősnők hétlakat alatt őrzik a szüzességüket, majd az első rossz fiúra szemet vetnek, és máris képesek kivetkőzni magukból, letolni nekik a bugyijukat is. De ott vannak még azok a regények, amikor a nő bizalmatlan, büszke és kemény, sok tragédiával a háta mögött találkozik természetesen egy olyan férfival, akinek minden ujjára jut valaki, de pont őt akarja. Mert meglátja a nőben a kihívást, meg akarja szelidíteni, és a csillagokat lehozná miatta az égről. Aztán megismertem Melinda Bald köteteit, és valami teljesen újat kaptam: egy főhősnőt, akinek nem nyomja a világ terhe a vállát, egy teljesen hétköznapi ember, és egy férfit, akinek a jelenléte feldobja a mindennapokat, titokzatosság veszi körül, folyamatosan vibrál, mégsem lehet eldönteni megbízhatunk -e benne?

" Nem akarok gondolkodni, csak élvezni a jelent."

HAMAROSAN ÉRKEZIK A VIDEÓ A KÖNYVRŐL!

Melinda Bald egészen nyersen, valósághűen fogalmaz, kitér apró részletekre is. A mondatok rövidsége néha szembetűnő, de az előző kötettel ellentétben itt tapasztalható változás, illetve fejlődés. Inkább preferálom a hosszú, összetett mondatokat, és sok könyvben bosszantó tud lenni, amikor három, négy kisebb mondat annyira szépen összefügg, és könnyen össze is lehetne fésülni őket, mégsem teszi az író. Melinda egyre ügyesebben fogalmaz, és a rövid mondatok egyre inkább nyomatékul szolgálnak a regényben.

Volt szerencsém előolvasóként találkozni először ezzel a történettel. Ez amiatt is jelentett nekem sokat, mert a Találj rá c. kötetben hamar megkedveltem a főszereplőt, az írónő nagyon ügyesen mutatta be őt, és hozta közelebb az olvasókhoz. Liz pontosan olyan hétköznapi, esendő és szenvedélyre vágyó ember, mint bármelyikünk. Nem válik egy csettintésre szupernővé, sem egy csábító démonná, inkább szembenéz a kínálkozó helyzetekkel, vagy épp beleveti magát. Kicsit esetlen, és ettől is lesz szerethető, mert nem mindig a szépségével, rátermettségével akar kitűnni, felhívni magára a férfiak figyelmét. 

Az első könyvben Lizt igencsak nagy megrázkódtatások, majd meglepetések érték. A barátja megcsalta, de aztán egy álomutazást nyert, ahol túlfűtött, erotikus kalandok részese lett. Megismerkedett a helyi idegenvezetővel,  Damiennel, akivel alakult valami köztük, de mielőtt még mindannyian belezúghattunk volna ebbe a pasasba, Liz újra hazatért, és az ibizai tapasztalatokkal felszerelkezve új életet kezdett. Ez a nő már sokkal szabadabb, függetlenebb és erősebb, mint aki az első kötetben volt, de ott pislákol benne az a régi, kedves lány is, akit megszerettünk. Volt benne valamiféle báj, kedvesség, visszafogottság is. Talán emiatt keresi a társaságát Damien is. Liz huncut, tüzes viselkedése egyfajta páncélként is szolgál. A könnyed kalandok nem okozhatnak a szívén sebeket, viszont az önbizalmát táplálják.

Az írónő egy kicsit feljebb tette a lécet ebben a kötetben: több változásnak is szemtanúi lehetünk Liz életében. Hiába élné a megszokott, nyugis életét - ahol ugyancsak elkezd magasabb hőfokon égni - újra megjelenik Damien, aki valahogy nem akarja hagyni, hogy a sziget – és gondolom a saját személyes – bűvköréből kiszakadjon. Melinda Bald megint iszonyatos tempót diktál. Folyamatosan pörögnek az események, ezért is képtelenség letenni a könyvet, ha egyszer az olvasó a kezébe veszi.

Egyre inkább a középpontba kerül Damien, aki megmaradt annak a huncut nőcsábásznak, aki mintha állandóan elhúzná a nő orra előtt a mézesmadzagot, mégsem lépnek. Persze, az elejétől fogva éreztük, hogy Damien valamiért más, mint a többi férfi. Amolyan szárnysegédként is szolgált, egy humoros, szeleburdi és közben izgató barátként, akire már az első kötetben is szívesen rátette volna a kezét Liz is, ha nem akadtak volna folyamatosan az útjába finomabbnál finomabb falatok. Most jutott el talán az érzelmek és a testi vonzalom terén is arra a pontra, amikor Damien lesz a kitűzött cél. ( Akinek a múltja ködös, a pasi meg dögös. Oké-oké, befejezem! ) Szóval, értem én, hogyha róla van szó, akkor nem szabad elsietni semmit, és hagyni kell időt a játszadozásra is. Azonban ezt picit hosszúnak éreztem. Liz igazán megérdemelné az egyenes válaszokat – főleg, ha eszünkbe jut az exe, és bizony Damien is egy jó játékos, csak ő talán ügyesebben keveri a lapokat, mint Matt tette -, Damien ehelyett van annyira önző, hogy maga mellett tartsa a nőt, és egyszerűen másra terelje a beszélgetést, vagy homályosítson.

Megvallom, nem volt egyszerű kettőjük kapcsolatát kibogoznom. Pedig romantikus pillanatoknak se voltunk híján, mégis a hangsúly a két szereplő közt egyre erősödő szexuális feszültségen maradt.

„Egy hatalmas láblendítéssel az ölébe ülök. Megérzem a nadrágnak feszülő kemény farkát, nyomban elárasztja testemet a vágy. A vágy, hogy megszabadítsam minden egyes ruhadarabjától, a vágy, hogy érezzem, ahogy tövig elmerül bennem.

Tenyerét végigsimítja a combomon, milliméterről-milliméterre haladva felfelé. Bőröm lángol az érintése nyomán. Ekkor a zene elhallgat, és hatalmas tapsvihar tör ki a teremben. Zavartan, mint aki épp egy álomból tér magához, nézek végig a termen. Lemászom Damien öléből és az öltözőkig menekülök. Nem sok választott el attól, hogy ott, az emberek szeme láttára vessem rá magam. Az lett volna csak az igazi show.”

Muszáj megemlítenem, hogy ebben a kötetben még talán az előzőnél is jobban megcsillantotta az írónő a humorát. Liz mondhatni vonza a bajt, és akaratlanul is belekeveredik félreérthető helyzetekbe. Az egyik nagy kedvencem Coltonhoz, a másik Bellához kapcsolódik. És mindkét karakter másképp hat Lizre, másik énjét hozzák elő belőle. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. Coltonhoz kapcsolódik például a nyomozói szál is, akiről egy külön könyvet is szívesen olvasnék, mert ő egy morózus, ami a szívén az a száján figura, akit imádna az ember piszkálni szavakkal, tettekkel, zavarba ejtő beszólásokkal… Ha Damien a tűz, akkor Colton egy jégpáncélba öltözött lovag, vagy csak egy kőszikla. Kíváncsi lennék még rá! ;)

" - Jó reggelt, Vadócka! – lép be Damien. Békével jöttem, úgyhogy… - Amint meglát minket, nyomban torkán akad a szó.

Rápillantok. Teljes döbbenettel áll az ajtóban.

- Azt hiszem, jobb, ha én most megyek – hebegi gyorsan és már fordul is meg.

- Várj! Inkább gyere és segíts! – szólok utána.

Ennek hallatán teljesen ledermed. Úgy áll az ajtó előtt, mint akit betonba öntöttek. Ekkor belegondolok a helyzetébe, és nehezen tudom visszafogni magam, hogy ne nevessek fel hangosan. Belép az ajtón és azt látja, hogy Colton kigombolt nadrággal áll, én pedig előtte térdelek és mindezek fejében még segítséget is kérek tőle."

Olvasás közben volt egy olyan érzésem mintha ebben a kötetben kevesebb szexuális jelenettel találkoztam volna az elsőhöz képest. Hát, utánaszámoltam, és ugyanannyi lehetett itt is. Csak a Találj rá c. kötet visszagondolva inkább szólt a vonzalomról, egy útkeresésről, míg a második kötetben Liz érzelmei felerősödnek, ezért az afférok is viharosabbak, néhol dühösebbek.

Direkt nem szeretnék mélyebben elmerülni a regényben, ezt a feladatot inkább rátok bíznám. Nagy meglepetésekkel, és összetett, csavaros történettel szolgál majd, ahol nagy szerepet kap az erotika. Egyre inkább megismerjük Damient, felfedezzük a szigetet. Lassan kezdenek összeállni a kirakós darabjai, és egyre világosabban látunk…

De vajon mi vár ránk a harmadik kötetben? 

Ajánlom figyelmetekbe Melinda Bald írói oldalát apró morzsákért, valamint a Libri boltjaiban és a Book Dreams Kiadó oldalán is elérhető a kötet! ;)

Az a helyzet, hogy Melinda Bald írónő egy trilógiát ígért, aminek eddig két kötete jelent meg. A másodiknak ( Engedd el ) a napokban értem a végére, de nem tudok úgy véleményt mondani róla, hogy az első könyvről ne osztanám meg veletek az értékelésem, a gondolataim.

Ez egy jó kiindulópont lehet azoknak is, akik esetleg eddig még nem találkoztak az írónő könyveivel. Azt is be kell vallanom, még így az elején, lassan egy éve ismerjük egymást Melinda Balddal, azóta egy nagyon jó barátság alakult ki közöttünk, aminek szerintem az egyik fontosabb alapköve az volt, hogy olvastuk és szerettük egymás könyveit. Nem leszek elfogult, viszont azt ki lehet mondani, hogy olyan témában ír, ami a kedvenceim közé tartozik.

„ Járj nyitott szemmel és nyitott szívvel, sosem lehet tudni, mit tartogat az élet.”

VIDEÓ A KÖNYVRŐL

Már a fülszövegben is elég sok mindent elárul nekünk az írónő, mégis amikor szembesültem a kezdetekkel, az valahogy szíven ütött. Liz egy teljesen hétköznapi nő, általában az otthona és a munkahelye között ingázik. Van egy biztos párkapcsolata, legalábbis ő annak hiszi, aztán egy nap, amikor hazaér, a barátját egy idegen nővel találja az ágyban.

A könyvben elég gyorsan pörögnek az események, szinte egy pillanatra sem lassulnak le, mégis vannak olyan alkalmak, amikor mintha megállna a lapokon is az idő. Érezzük, hogy valami hatalmas, mindent gyökeresen megváltoztató és felforgató dolog történt. Az első pillanattól fogva olyan érzésem volt olvasás közben, mintha ismerném Lizt. Mintha egy jó ismerősöm lenne, egy barát, vagy csak a szomszédlány. Valaki, akit nap, mint nap látok. Arc nélkül is végig előttem volt az alakja, az érzései annyira valóságosak voltak. Itt szeretném megjegyezni, hogy kevés leírást kapunk, alapvetően az emberi külső jellemzőkről is, de az írónő a környezetről sem mesél hosszasan. Nagyobb hangsúlyt fektet a karakter cselekedeteire, és az eseményekre, amikre nem mindig van befolyása.

Valahogy tovább kellene lépnie ezen a szörnyű eseményen. Vajon mit tennénk a helyében?

A barátnője egy kézenfekvő ötlettel áll elő: menjenek el együtt bulizni. Liz beadja a derekát, és egy ideig még talán jól is érzi magát, vagyis inkább elhiteti magával, hogy jól érzi magát. De darabokban van a szíve, és ezen nem tud túllépni ilyen könnyen.

A nyereményút lehet mindenre a megoldás, ha elutazik és ismeretlen emberek között, egy ismeretlen helyen kiengedheti a gőzt, talán felszabadultan élvezheti az életet.

Nem szeretnék előre mindent elspoilerezni, főleg mert az utazással hatalmas fordulatot vesz Liz élete, legalábbis engem olvasás közben elfogott egy érzés: mintha egy teljesen új világba csöppentem volna, egy minden ízében erotikus paradicsomba, ahol mindent lehet. Nem ismernek mások, nem tudnak a múltadról, és nem is kell megjátszanod önmagad, kacérkodhatsz bárkivel, aki megtetszik. Valahogy a szexuális kisugárzásod is megsokszorozódik. A férfiak vágyni fognak rád és meg akarnak majd kapni!

Liz az elején kissé bátortalan – nehezen tudja legyűrni magában a megbántottságot, szerelmes az exébe, ami a megcsalás után sem múlik el –, talán maga sem hiszi el, hogy milyen erős hatást gyakorolhat a körülötte lévő férfiakra, aztán szerencsére a helyi idegenvezető segít neki abban, hogyan vetkőzze le a gátlásait. Damienhez egyre erősebb szálak kezdik fűzni a nőt. Valóban van a jellemében valami titokzatos, játékos, szenvedélyes, és nehéz az útjából kitérni. Folyamatosan terelgeti előre Lizt. Mintha csak egy kisördög telepedne a nő vállára, aki állandóan rossz dolgokra csábítja, buja gondolatokat súg a fülébe. Liz pedig enged a vágyainak.

Biztosan sokunknál fontos szempont, hogy tudjunk azonosulni a főszereplővel, átérezzük a helyzetét és megértsük a döntéseit. Itt szerencsére ezzel nem volt gond, mert Liz később is marad az a hétköznapi nő, aki volt. Nem játssza meg magát, és nem is lesz belőle egy csettintésre dögös amazon. Mindezt a helyzetek hozzák magukkal, amikhez alkalmazkodnia kell, vagy csak élni a kínálkozó lehetőséggel. Többnyire a férfiak kezdeményeztek, és azok sem légből kapott szituációk voltak, inkább nagyon is életszerű beszélgetések, majd forró pillanatok.

Az írónő nagy hangsúlyt fektet arra, hogy bemutassa nekünk, minden férfi más és más, egyáltalán nem egyformák, és a szexuális érdeklődés, eredmény terén is különböznek egymástól. Az egyik kedvenc jelenetem például Adalbertóhoz kapcsolódik. Ő egy aranybarna, kigyúrt pasasként van előttem, akinek van egy tipikus mély baritonja és határozott, mediterrán macsó kisugárzása. Amikor Lizzel összemelegednek kiderül mennyire figyelmes, odaadó ember. Lehet ilyen férfi is csak mesékben van, vagy épp Melinda Bald könyveiben, de olyan jó volt elképzelni ezt a férfi típust, akinek már a jelenléte is biztonsággal tölti el a nőt.

„Visszacsókolok. Követelőzve. Többet akarok. Teljes testével a kőnek nyom. Kezét a lábamra csúsztatja. Lassú mozdulatokkal araszol egyre feljebb és feljebb a combomon. Ujjai a bikinim szélén kalandoznak. Elönt a nedvesség. Most már ha akarnám sem tudnám leállítani. De nem akarom. Istenem, dehogy akarom! Megérzem a kezét a vékony anyagon keresztül és csak egy hajszál választ el attól, hogy elélvezzek.”

Több túlfűtött erotikus jelenet is van a könyvben, ami aztán egy váratlan fordulattal zárul. Szerencsére a folytatása hamar érkezett, és addig is Melinda Bald az írói oldalán megosztott apró „csemegéket” a következő könyvből.

 A könyvet megtaláljátok a Libri polcain, Bookline és a Book Dreams Kiadó oldalán! ;)

Melinda Bald írói csoportját pedig a facebookon : Melinda Bald mámoros világa néven.

" Egyszerre akarlak uralni és szolgálni - duruzsolta Emily fülébe Thomas. "

VIDEÓ A KÖNYVRŐL!

Bevallom elég sok idő telt el azóta, hogy megvásároltam ezt a könyvet közvetlenül az írónőtől. Három év.

Nem is értem, hogy suhanhatott el ennyire az idő, közben sok könyvet felhalmoztam, de alig olvastam el közülük pár darabot.

Ezeket az olvasásokat most kezdtem el pótolni, és nem kevesebb hévvel vetem bele magam ezekbe a könyvekbe, mint amilyen örömmel öleltem őket magamhoz, amikor hozzájuk jutottam. 

Az egyik ilyen könyv ezek közül a címben szereplő April Scott-Monday Kényszeress c. regénye. 

Emlékszek, már akkor is meglepett, amikor először a kezembe vettem, mert nem számítottam rá, hogy keményfedeles borítója van. Már ebben is különbözik a sok puhafedeles, romantikus-erotikus könyvtől. Biztosabban a kezemben tartom és jobban tudok vigyázni is rá. Nekem ez egy pluszt adott az olvasási élményhez is. 

A borító és a fülszöveg alapján is egy pikáns, erotikus történetre számítottam, aztán jóval többet kaptam ennél. 

Az első oldalakon megismerhetjük Emilyt, a kényszerbeteg – talán ez erős kifejezés rá – főszereplőt, aki sokáig igyekszik a barátai viselkedését másolni, beilleszkedni a társadalomba, de aztán egy ponton rájön, hogy ez egyáltalán nem ő és nem is kényelmes a számára. Meghoz egy szerintem elég nagy horderejű döntést, és változtat az életén. Olyan foglalkozást választ magának, amit igazán szeret, és közben nem muszáj a többi emberrel érintkeznie, sem magyarázkodnia a kényszeres viselkedése miatt. Talán még gyerekként érezni lehetett valamilyen megfelelési vágyat rajta, amit biztosan sokunk átélt már. A családja körében biztonságban volt, azonban amikor más embert próbált a bizalmába fogadni és közel engedni magához, az rosszul sült el. Eljátszották a bizalmát, figyelemre sem méltatták az érzéseit. Ezek a régi emlékei, tapasztalatai később megalapozzák a jelenbéli viselkedését és kapcsolatait is.

Van egy férfi, aki mellett évekig kitart, de ő is sajnos csak játszik vele, mindig a saját önös érdekeit tartja szem előtt. Emily próbál kitörni, jönnek-mennek a szeretők, aztán elérkezik az a pont, amikor véget ér a kapcsolata, és önálló nőként elhatározza, hogy csak a saját érdekeit tartja majd szem előtt, ahol nagy szerepet kapnak ezek a kényszeres viselkedések is. 

Aztán belép az életébe Thomas Berg, a közismert színész. Egy véletlen találkozás elég ahhoz, hogy mindkettőjükben valami megváltozzon és lassan nyitni kezdjenek egymás felé. 

" Pillanatok alatt elszaladt vele a fantáziája, hogy a férfit talán megölték, és most az ő élete is veszélyben forog, vagy esetleg a sztár felszedett egy fiatal, dúskeblű rajongót, akivel az autó hátsó ülésén adóznak a testi élvezeteknek, bár az utóbbi lehetőséget hamar elvetette, mert amikor a parkoló másik végéből szemlélte az autót, az utastere olyan picinek tűnt, hogy abban még két mosómedve sem igen tudott volna kényelmesen párosodni. "

Huh, hosszan mesélhetnék a könyvről, de nem szeretném előre lelőni a meglepetéseket azoknak, akik még eddig nem olvasták. Egy eléggé összetett történetről van szó. Az írónő nagyon sok figyelmet fordított a karakterek felépítésére és bemutatására, „beszélteti” őket, gyakran elmesélik egymásnak a gyerekkori élményeiket, hóbortjaikat, furcsaságaikat. Főleg Emily. Ahhoz képest, mennyire szeretne elszigetelten élni, a saját napi rutinjait követve, mégis dől belőle a szó, amikor Thomas-szal van. Thomas nagyon közvetlen, barátságos személyiség, akit könnyű megkedvelni. Hamar szimpatizálni kezd vele az olvasó, mert – végre – nem egy arrogáns, mindenkit leuraló férfi karakter jelenik meg a lapokon, akinek a hírnév és a külsőség az elsődleges, hanem meg is akarja érteni a vele szemben ülő nőt. 

Ez a sok leírás, „visszaemlékezés” ugyanúgy pozitívan és negatívan is hatott rám a könyv olvasása közben. Pozitív volt, mert sok életszerű pillanat volt benne, olyan élmények, amiket sokan átéltünk már, megtapasztalhattunk egy kapcsolat vagy barátság során. Együtt tudtunk érezni Emilyvel, és ez számomra sokszor szívfacsaró élmény volt. Érett, felnőtt fejjel már inkább visszaszóltam volna azoknak az embereknek és kiálltam volna önmagamért, az igazamért, és ezt végig szívből kívántam Emilynek is. Emily pedig – ez is talán jellemző sokunkra – egészen addig kivárt, amíg nem került a legmélyebbre. Utána pedig megérkezett az életébe Thomas, akit a jó szándék vezérelt és mellette Emily is „virágba borulhatott”. Talán ezt még ahhoz tudnám hasonlítani, amikor megmutatod valakinek a legrosszabb és talán a legféltettebb oldalad, és úgy is szeret. 

A negatívum pedig a sok leírás volt. Ahogy fentebb is írtam, ezek egyrészt teljes képet adnak Emilyről, meg erről az egész helyzetről, így valóban kendőzetlenül bemutat, elmesél az írónő mindent. Azonban ez egy ponton túl már túl sok volt. Lelassította az eseményeket, sőt feleslegesnek is tartottam, hogy mindenről ilyen szakszerű leírást kapjak. Lehet egy filmben ez izgalmas lenne, akár a  főhősnő szemén keresztül látni a dolgokat. De könyvben száraz leírásoknak hatottak, főleg úgy, hogy később nem volt jelentőségük.

Erre írnék is két példát.

A könyv elején van egy jelenet, amikor Emily az akkori párjával kipróbál egy lőfegyvert. Nem emlékszek rá, hogy lett volna arra magyarázat, illetve utalás, Emily hol tanult meg ilyen jól lőni. De nagyon büszke magára, mert a barátja felszínes, flegma húga előtt bebizonyítja, hogy ebben mennyire ügyes. Izgalmas jelenet volt, és valamiért azt hittem ennek később lesz jelentősége, illetve a húg fel fog bukkanni, mert ezt a párkapcsolatát és a nővel való ellentéteit több jelenetben ábrázolta az író. Aztán ahogy jött, úgy tűnt el.

Mi volt a jelentősége? Mit tanult meg ebből Emily?

Szerintem ez pont egy olyan jelenet, aminek később valamiért jelentősége lehetett volna.

Másik, rövidebb példa.

A térkövet lerakják Emilynél, amiről hosszan magyaráz a szakember. Hihetetlen amúgy, ahogy az írónő sok ilyen apró jelenethez mekkora kutatómunkát végezhetett, mert olyan centire (ha-ha) le vannak ezek írva, akár egy utazás, jógázás, vagy épp a térkövezés esetében is, hogy mekkora területre jut hány térkő, és azt a szakember hogyan számolja ki. Egyszerűen hihetetlen, mégis egy ponton sok volt az elmémnek. 

Az erotikus részt külön ki szeretném emelni. Szeretem, ha az erotikus jelenetek hosszan ki vannak fejtve, és szerencsére ennek az írónő maximálisan eleget tett. Kicsit olyan érzésem volt, mintha kereste volna még a saját stílusát, mert volt itt „cuni” és „prosztata váladék” és „kopuláció”. Ez tényleg az a könyv, amit biztosan megjegyez magának az ember, mert amennyire tárgyilagos, pont annyira játékos tud lenni. A kedvenc részem, amikor Emily beavatja Thomast a legtitkosabb perverziójába és szerepjátékot játszanak. Aztán, amikor a lány elmeséli, hogyan és ki vette el a szüzességét. Ilyenkor oldalakon keresztül sodort magával a történet, és imádtam! 

" A férfit meglepte a dolog, ilyet még senki sem csinált vele, illetőleg rajta. Átölelte Emilyt és a fülébe súgta:

- Te most nem elmentél, hanem elosontál.

Emily felnevetett.

- Nem akartam zajongani - válaszolta.

- Az nem zajongás, ha az élvezettől nyögdécselsz a farkamon. Egyébként csak mi ketten vagyunk itt, úgyhogy bátran sikongathatsz is.

- Megengeded, hogy azt tegyek veled, amit csak akarok? - kérdezte Emily.

- Bármit. "

Legvégül pedig, van a könyvben egy vékonynak nem mondható krimi szál. Már Kelly feltűnésekor is érződik, hogy valami változott, de ahogy a krimi szál elindul, úgy érkeznek meg a szereplők. A saját történetükkel, hátterükkel. Lehet úgy is nézni az eseményeket, hogy Emily és Thomas találkozása valamit, mindkét oldalról elindított és a körülöttük élő emberekre is hatással volt. Viszont az is eszembe jutott, hogy a kezdetektől fogva, egy egész könyvön átívelő krimiszálnak mennyivel nagyobb jelentősége lett volna. Mert így kicsit furán hat, hogy a mellékszereplők életéről, szerelmi dolgairól, szexuális szokásairól is hosszabb leírásokat olvashatunk. 

Nos, így a hosszú értékelés végén, még annyit jegyeznék meg, számomra jó érzés volt egy teljesen másmilyen romantikus, erotikus, krimi könyvet olvasni és Emily világába belecsöppenni. Valahol ez szerintem nem csak róla szólt, hanem mindenki másról is. Mert lehet ő különcnek tartotta magát, közben a körülötte élőknek is voltak saját kis furcsaságaik, amikkel együtt kellett élniük, megszokni vagy megszökni előlük.

A könyv a Líra oldalán megvásárolható! ;)

További tartalmakért keressétek az írónő facebook oldalát: April Scott-Monday

Nagyon rég volt, hogy blogot indítottam. Akkor oda töltöttem fel a saját írásaimat, novelláimat, gondolataimat.

Azt tervezem, hogy erre a blogra csak az utóbbi fog felkerülni, vagyis célratörően inkább az aktuálisan vásárolt és olvasott könyvekről értékelések, hosszabb gondolatmenetek.

Fogadjátok sok szeretettel, kövessétek és olvassátok!

Virgin