Ma reggel Susannah Skiethen karácsonyi novelláját, a Szikrányi boldogságot olvastam el. Nemrég az írónő megajándékozott két novellájával is, amik a Book Dreams Kiadó oldalán letölthetőek. Az Első látásra című novelláról már az előző bejegyzésben leírtam a véleményemet, most mesélnék nektek Riley és Cole történetéről is.

Bevallom, másra számítottam. Az írónőre jellemző a könnyed, csupa szív romantika, ez a történet a számomra mégis egy picivel többet nyújtott.

A fülszöveg:

Nem terveztem, hogy az ünnepeket magányosan töltöm, de a zűrös múltam nem hagyott más választást. A felejtés reménye hozott Manhattanbe, hogy újra rátaláljak önmagamra és a szikrányi boldogságra, ami visszaadhatná a hitemet.

Azonban tudom, számomra nem létezik csoda. Nem fog varázsütésre minden rendbe jönni, és nem vár rám karácsonyi meglepetés a fa alatt.
Bár elképzelhető, hogy tévedek…

Váratlanul toppant az életembe, azaz inkább én estem az övébe.
Cole Sykes minden, ami elől menekülök. Minden, ami a szívemre nézve veszélyes. És minden, amit mindezek ellenére akarok.

De mi történik, ha a múlt egyszer rám talál?

Lehet, hogy az idei karácsony mégiscsak más lesz, mint a többi?

„Nincs szükségem bonyodalmakra az életemben, és ez a fickó a legérzékibb komplikációnak tűnik, akivel valaha összehozott a sors.”

Nem tudom megállni, hogy ne hasonlítsam össze egy kicsit a két novellát. Amíg az Első látásra tényleg egy romantikus, bájos történet volt, nagyon szerethető főszereplőkkel, addig a Szikrányi boldogság, bár hasonlóan romantikus, izgalmas élethelyzetben találnak egymásra a karakterek, mégis szócsatákkal bőven meg van szórva, és… őszintén szólva jobban meg van írva. Nem figyeltem, mennyi idő telt el a két novella között, de nagyon sokat fejlődött az írónő. Sokkal jobban kifejti a környezetet, a szereplők érzéseit, gondolatait, és valahogy sokkal komolyabbnak, összeszedettebbnek hat, mint az előző novellájában. Az életszerű párbeszédek ugyanúgy megmaradtak, sőt, megkaptuk a csipkelődéseket is, amik szerintem nagyon jót tettek Riley jellemének. Tartózkodó volt, titokzatos, előre érezni lehetett, hogy valami lappang a mélyben, és egyáltalán nem tudta kifürkészni az olvasó, hogy vajon mi… mégis érezhető volt a talpraesett viselkedése mögött a sérülékenysége is. Nehezen nyílt meg Cole-nak, eleinte talán nem is vette a férfit komolyan.

Lassan haladtunk a „ha nem jössz, akkor nem jössz”-től, a „nagyon szeretném, ha maradnál és megbeszélnénk”-ig, és ez nagyon jót tett a regénynek. Igaz, mindkettőjük életében voltak olyan sérülések, amiért nehezen nyitottak egymás felé, és Cole gondolataiba bepillantva, inkább mesélt arról, hogy ebből csak egy egyéjszakás kaland lenne és kívánja Riley-t, mintsem egy örökké tartó szerelemről. Ettől pl. számomra ő is sokkal emberibb lett, és örömmel néztem, ahogy lassan bontakoznak ki az érzései, kötődni kezd a nőhöz.

Aztán az írónő egy nagy csavarral zárta a novellát, amit hívhatunk bátran függővégnek, de ennek is örülök. Jó ez a nyugodt tempó, így sokkal izgatottabban várom én is a folytatást.

Szerettem azt benne, hogy olvasás közben végig olyan érzésem lehetett, hogy ez valóban megtörténhetne. Az út elején vagyunk, még lassacskán ismerjük meg a másikat. Igaz, tapintható a fizikai vonzalom, és lassan egy-egy kis romantikus randi, idilli pillanat is megjelenik, de ennél több még igazán nincsen. Talán csak annyi, hogy Cole kitartóan keresi Riley-t, miközben a nő bár örül ezeknek a közös pillanatoknak, mégis éli tovább az életét, csinálja a napi rutint. Ettől olyan hétköznapi, szerethető hangulata lett számomra a történetnek is. Volt még két mellékszereplő, akikről nagyon szívesen hallanék majd a folytatásban: Nelson és Tina. Az is egy nagy piros pont, hogy egyikük sem hazudtolta meg magát, és gondolok itt főleg Nelsonra. Örültem, hogy nem oldódtak meg a dolgok egy csettintésre, hisz az érzelmeket nem lehet kierőszakolni, max. így pontról pontra közeledni a másikhoz, hátha…

A novellát a Book Dreams Kiadó oldalán megtaláljátok, valamint keressétek fel az írónő facebook oldalát és csoportját is az újdonságokért! ;)

Ui.1. : Az írónő úgy látszik nagyon szereti a pincérnő karaktereket, Riley is az, és ha sietnie kell a munkába, akkor taxiba pattan. Gondolom, New Yorkban ez nem is olyan meglepő, én mégis pislogtam. Jól megy azért a főhősnőnknek! :D

Ui.2. : „Nem vagyok semmi rossznak az elrontója.” Ezt a szöveget eddig csak pasik szájából hallottam randikon. :D És akkor is a szemem forgattam… max. nem vagyok semmi jónak az elrontója! A rosszat még hova akarnánk tovább rontani…?

Ui.3. : A borító gyönyörűszép, nekem valamiért a Love Story c. film jutott róla eszembe. <3 Azonban nem értem, hogyan passzol a történethez? Miért esett pont rá a választás...? A történet inkább a zajos város, a klub és talán a jégpálya hármasa között ingázik.